Amikor előző posztomon szöszöltem, voltak, akik már búcsúztak a világbajnokságtól, nos, illendően róluk írtam, ám most, hogy immár csupán négyen vannak versenyben, közülük is inkább csak két csapat számára maradt igazi motiváció, végre szabadjára engedhetem a bennem lakozó gonoszt. Mai bejegyzésem azokról szól, akik túlélték a csoportkört.
Anglia – „sose adjátok fel, sose hátráljatok”, ugye mindenki emlékszik Churchill legendás szavaira? Valami ilyesmi jellemezhette az angol válogatottat, ám ennyiben ki is merült a vágy, hogy felnőjenek a dicső elődökhöz. A vasgyári munkások, bányászok és kikötői rakodók gyülekezete kétségtelenül tud küzdeni, ám a labdarúgás már egy TGV (csak, hogy még nagyobbat rúgjak beléjük, ez a franciák rettenetesen gyors vonata) sebességével robogott el mellettük. Angliában lassan nincs épkézláb brit futballista, Rooney-ra építeni egy válogatottat számomra pedig kicsit olyan, mint a Gyalog galopp kastélyablak-jelenete, nem is csoda, hogy a huszonpár évesen negyvennek tűnő, egyébként valóban rettenetesen tehetséges tojásfejű partra vetett lepényhalként vergődte végig a nagy futball-fiesztát. Gerrard és Lampard a mágnes két pólusa, a többiek pedig….volt még valaki rajtuk kívül is a pályán? Ja igen, Beckham remekül festett öltönyben a kispadon. Kár, nekik szurkoltam..
Portugália – na, a görögök mellett ők a másik félkegyelmű-gyülekezet. Valaki néhány évvel ezelőtt egy kommunikációs tréningen azt mondhatta nekik, hogy „ti vagytok Európa braziljai”. A szerencsétlenek meg nem vették észre, hogy a tréner előző héten ugyanezt mondta a román női kézilabda válogatottnak. Azóta ha meglátja a labdát, Ronaldo-ban beindul a pavlovi reflex és nyomban levág tizenhét bicikli-cselt, s nem látja, hogy saját társai is rajta röhögnek. Sokan nem tudják, de a portugál színművészet évezredes hagyományokkal bír, a labdarúgók pedig hagyománytisztelő emberek, igaz mára a verbális kommunikációt háttérbe szorította a mozgásszínház. Megszámoltam, a portugál válogatott első mérkőzésén tíz perc alatt háromszor annyit fetrengett a földön, mint a teljes mezőny együttvéve. Kiesésüket több mint ötmilliárd ember ünnepelte közös Gaia-tudatban.
Brazília – Dunga irányításai alatt ők lettek Dél-Amerika németjei (a németek közben Közép-Európa spanyoljai, a spanyolok pedig Dél-Európa braziljai). Ezzel mindent el is mondtam róluk. Első blikkre egy akaratgyenge, műmájer banda benyomását keltették, akik az első alkalommal, amikor komoly ellenállásba ütköztek, bedobták a törölközőt. Második blikkre pedig egy akaratgyenge, műmájer bandának tűntek, akiknek esze ágában sem volt megdögleni a szent gyepen. Nem véletlen Pelé jól időzített fricskája sem: a braziloknak brazil focit kell játszania, csak úgy nyerhetnek. Nos, ez nem brazil foci volt, hanem egy riói Tesco.
Argentína – egy megbolydult hangyaboly kutya füle az argentin csapathoz képest. Ehhez képest lenyűgöző az ezüst országának teljesítménye, ám azért legyünk realisták. Messiék leginkább egy hetvenes évekbeli hippi kommunára emlékeztettek, akiket két dolog tartott életben, az isteni Diego-sámán eszelős lelkesedése és napi négy gramm jóféle ganja. Fejenként. Egy család, ahol mindenki haver, a harmincöt éves Veron nyugodtan töketlenkedhet, a legnagyobb bakik után is mosolyogva veregeti a hátát minden csapattárs, vagy a lassan negyvenbe kúszó Palermo, aki gólja után idétlen óvodásként szórja a puszikat és repülőst játszva köröz a pályán, a fináléra pedig belibben a világ valaha élt legragyogóbb törpe őrültje, hogy homoerotikus masszázsban részesítse báránykáit.
Hollandia – az arrogáns tahók remek csapatot alkotva immár a döntőben vannak, ám ne feledjük, nincs még egy ilyen alattomos és nagyképű társulat a földtekén. Van Bommel-t a Második Világháborúban bizonyosan tábornokká nevezték volna ki, azzal a feladattal, hogy éjszaka szórjon napalmot gyermekkórházakra, és sunyi szabálytalankodásban a többiek se nagyon maradnak le tőle, Sneijder pedig a világ legnagyobb kamugépe, öt góljából hármat nem is ő szerzett. Hol van már a Cruyff és Neeskens, vagy Gullit és Van Basten fémjelezte csodacsapat – egyik sem nyert vébét, ők pedig itt lehet, hogy a mennybe mennek. Ja, majd elfelejtettem, a holland szurkolók a megnyert elődöntő után örömükben lerombolták fél Hágát.
Következő, egyben utolsó jegyzetem a Top 10-ről szól, azaz a a VB tíz legirritálóbb személyiségéről.
