Sokáig gondolkodtam, mi lehetne érdemes arra, hogy egy politikailag teljesen inkorrekt értekezés témájaként kifejtsem? És akkor beütött. Hiszen mi lehet élvezetesebb a magunkfajta, itthonról, függetlenként szemlélődő szurkoló számára, mint a nagy, szerencsés futballnemzetek görbe tükörben, vagy torz szűrőn keresztül való vizslatása? Jöjjön, aminek jönnie kell, első körben a csoportkörben kiesett országok közül válogattam néhányat.
Olaszország – az olaszokat érintőlegesen már elemeztem, de ettől függetlenül itt nekik kell szánjuk az első helyet. Nincs még egy ilyen mázlista, opportunista válogatott, amely mintha valóban Fortuna asszony háziszeretőjeként kapta volna meg azt, ami a többi dolgos, szorgos kis nemzetnek elérhetetlen. Az olaszok a függvénytelen színészkedés, időhúzás és véletlen gólok feltalálói, akik szinte művészetté emelték az élvezhetetlen futball tudományát. Nem létezik még egy csapat a világon, amely ennyi mérkőzést nyert volna meg úgy, hogy
a) talált egy véletlen gólt az első percben és azután kilencven percig rugdosta a labdát a stadionon kívülre;
b) talált egy véletlen gólt a kilencvenedik percben;
c) nem csinált semmit, és aztán valahogyan megnyerte a mérkőzést.
Az olaszok rettenetesen büszkék a futballjukra, de ha megkérdeznénk valakit, mit is jelent a talján labdaművészet, szerintem tízből tíz megrántaná a vállát és valami ilyesmit mondana: "fogalmam sincs, nyerni kell és kész". Ezen a vébén sajnos még ezt sem mondhatjuk el róluk, ez az olasz csapat még arra sem volt jó, hogy utáljam őket.
Franciaország – a nemzeti öntudat arhetipikus manifesztuma volt évtizedekig az elitista, nagyképű, ám roppant tehetséges francia válogatott. Kevés ellenszenvesebb csapat létezik, és létezett náluk (jó, annyira mégsem kevés), de legalább tudtak játszani. Az elhivatottsággal már anno, Platini korában is volt némi gond, de amit most láttunk, az maga a röhej. Ennyi elkényeztetett, kiöregedett vadászkutyát egy kis kertben fogatlanul ugatni minden, csak nem élvezet és az ember már nem is tudta, megvesse, vagy szánja őket? A franciák arisztokratikus eleganciája mára börleszkké vált, a gallokra jellemző népnemzeti öntudat azonban még szerencsére megvan – ezúttal ugyan nem a szakszervezet ment ki az utcára a megemelt nyugdíjkorhatár ellen tüntetni, hanem a csapat puccsolta meg az edzőjét, a nemzetét…és önmagát. Amikor a farok csóválja a kutyát…illetve, bárcsak tudnám, mi van a farkon túl.
Nigéria és Elefántcsontpart – Afrika gyémántjai, gyöngyszemei, mittudomén micsodái jó tizenöt évvel ezelőtt még elkápráztatták a Világot, és mindenki tőlük várta a futballforradalmat. Nos ami mára maradt, az néhány érthetetlenül nagyképű, pökhendi, agyhalott szupersztár, akinek semmi és senki sem szent kivéve a zöldhasút. Afrikai futball = öncélú, felesleges cselek és driblik és nulla kohézió. Mintha tizenegy olyan ember lenne pályán, akiknek semmi közük egymáshoz, megjegyzem, valószínűleg nincs is. Szertelenségük olykor édesnek, bájosnak tűnhet, ám ne feledjük, ez egy csapatsportág, amihez láthatóan nulla affinitása van az afrikai kontinens csapatai zömének. Idétlen óvodások, akiknek már az iskolában lenne a helyük, de a felügyelőbizottság nem tartotta elég érettnek őket ehhez.
Görögország – nincsen ellenszenvesebb csapat a görög válogatottnál (még a portugál sem, pedig őket aztán lehet utálni), Európa bajnoki címük pedig a futballtörténelem legfelháborítóbb eseménye - ever. A görögök mára elfelejtették azokat az értékeket, melyeknek köszönhetően meghódították a világot ez a csapat maga volt a méla undor és unalom. A kérdés, hogy ezért mi a fenének kellett kiutazni? A régi görög drámák forgatókönyvéből csupán a gyomorforgató színészkedés maradt meg, én például papírzacskóval néztem végig azt a kétszer tíz percet, amit kibírtam a meccseiken. Ennyi szimuláns, tehetségtelen, céltalan férfiembert ilyen kis helyen tényleg ritka alkalom együtt látni, szociológiailag éppen ezért mindenképpen ajánlom elsőéves bölcsészhallgatóknak. Rehhagel remekül kitalálta az egyenletet: ha nem kapunk gólt, akkor vereséget sem szenvedhetünk. Az egyetlen gond ezzel, hogy ezt itt kérem győzelemre játsszák. Sziszifusz forog a sírjában.
Következő részünkben jönnek a nagyágyúk: Anglia, Portugália, Brazília és a többiek.
